Ön itt van
Kezdőlap > Agrár > Termőföld > Karácsonyra halat – a lehalászás és a halgazdaságok itthon

Karácsonyra halat – a lehalászás és a halgazdaságok itthon

Vajon elgondolkozott már kedves olvasónk azon, hogy ha egy kiváló rántott ponty a karácsonyi menü, az vajon honnan kerülhetett az asztalára? Mit érdemes tudni a magyar halgazdaságokról?

Az ünnepre készülődve ezért aktuális témát választottunk: vajon honnan származik a karácsonyi menünk ínycsiklandó fogása? Legyen tehát most szó a halgazdálkodásról télen, az egyik legfontosabb időszakban. A folyamat persze nem most indul – hiszen lassan már az asztalra kell kerülnie az ízletes, magyar halaknak. Bizony, már október végén elkezdték a lehalászást – megkezdve ezzel a készülődést az ünnepekre. Lassan pedig a végéhez közeledik ez a procedúra.

Ha kicsit kitekintünk, azt látjuk, hogy Magyarország sajnos nem büszkélkedhet a halfogyasztási szokásaival. Évente 5 és 6 kilogramm közötti az a mennyiség, amelyet halból elfogyasztunk. Ez nem túl jó statisztika – főleg, ha azt nézzük, hogy mondjuk a portugálok vagy a norvégok évente 50 kilogramm fölött fogyasztanak halat. Kétségtelenül nagy különbség – bár a magyar számok lassan, de javuló tendenciát mutatnak.  Négy-öt évvel ezelőtt még négy kilogrammot fogyasztott átlagban egy magyar ember.

Halgazdaságok

Hazánk halastavai mintegy 30 ezer hektár területet jelentenek jelenleg. Különböző nagyságú tavak, tócsoportok ezek, melyekből közel 20,000 tonnát halásznak le évente (2015-ös adat). Ebből a mennyiségből csaknem 13 ezer tonna étkezési hal.

Mik a legjellemzőbb halai a magyar halgazdaságoknak?

Többféle pontyot halásznak, szintén többféle busa is található ezekben a tavakban, de van amúr, compó, kecsege és márna is. Ha a ragadozó halakat nézzük jellemző a csuka, süllő, harcsa, sügér, angolna és menyhal. De ezek a halak korántsem a teljes választékot jelentik: ezek az elsőrendű haszonhalak. Ha az osztályozást nézzük, vannak még másodrendű és harmadrendű, táplálék-és gyomhalak. Ez utóbbiak eléggé negatív neve is jelzi, hogy igazából károsak, míg a táplálékhal ez esetben a ragadozó halak táplálékát jelenti.

Nem árt tudnunk, hogy az ország legnagyobb halgazdasága a Hortobágyon található.  A Hortobágyi Halgazdaság évente körülbelül 3000 tonna halat értékesít – ennek csaknem felét a karácsony előtti időszakban. Sőt, a karácsony előtti hét a legerősebb – naponta 100 tonnát szállítanak el innen a nagyobb kereskedelmi láncokhoz, partnerekhez – de természetesen exportra is jut a magyar halból.

Pontyot, busa, amúr, harcsa, csukát és süllő – ezek a halak mind megtalálhatók itt, és eladásra is kerülnek.  Nemcsak itthon terítik őket, de szép mennyiség megy exportra is.

A lehalászás folyamata

Lehalászáskor leengedik a tó vizét, kimerítik a halakat, majd a visszatöltéskor vízzel telítik meg a tómedret, és újra telepítik a halakat. A lehalászás folyamatában, annak szezonjában gyakorlatilag megállás nélkül emelik ki a halakat a tavakból a halgazdaságban dolgozók, melyek ezután egy külön medencébe kerülnek. Ez az úgynevezett téli medence. Itt már fajta és méret szerint vannak szétválogatva – sokkal könnyebb így kezelni a kereskedelmi és logisztikai szempontok alapján is.

A népszerűségi listáról

És hogy mi fogy nálunk a legjobban karácsonykor? Még mindig magasan a ponty vezet – minden évben ez az eredmény, stabilnak tűnik a vezető szerep. Jön föl még a harcsa is, amiből szívesen fogyasztunk karácsonykor, de ha a cél az uniós átlag elérése (20 kilogramm fölötti halfogyasztás évente egy személyre) akkor legalábbis hetente kétszer kellene minimum halat ennünk.

Karácsonykor azonban semmiképpen ne hagyjuk ki!

Boldog karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!

Lippai Zsolt
Lippai Zsolt
Az ingatlanszakmában dolgozom 1998-óta. Vállalkozásom fő tevékenysége az ingatlan értékbecslés. Mellette épületfelméréssel és energetikai tanúsítással is foglalkozom. Szlogenem: "Ingatlanos szolgáltatások más megközelítésben"
https://grandeingatlan.hu

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Top