Ön itt van
Kezdőlap > Ingatlanpiac > LAKÁSFELÚJÍTÁS 2021 – MINDEN, AMIT MEG AKARTÁL KÉRDEZNI A TÉMÁBAN 2. rész

LAKÁSFELÚJÍTÁS 2021 – MINDEN, AMIT MEG AKARTÁL KÉRDEZNI A TÉMÁBAN 2. rész

Folytatjuk az új lakásfelújítási támogatásról szóló cikkünket. Amint az ismeretes, a kormány olyan lakásfelújítási támogatás bevezetéséről döntött 2021 januárjától, amely összesen 3 millió forint értékben igényelhető vissza nem térítendő támogatást jelent a családoknak.

Az előző cikkünkben sorra vettük az alapvető szabályokat – a most ismeretes jogszabály alapján – a hitelfelvétellel kapcsolatban. Egy friss hír, hogy felülről nyitott a költségvetési keret, tehát nem kell aggódni azon a hírek szerint, hogy aki nem lesz elég gyors, az esetleg lemarad erről a támogatásról. A tervek szerint 2021-ben 2600 milliárd forintot szán a kormány családtámogatásra – olvasható a csalad.hu-n.

Az is fontos, és az előző cikkben nem szerepelt egyértelműen, hogy a támogatási összeg 50-50 százalékos aránya mindig igaz, tehát az nem lehetséges, hogy mondjuk az anyagköltséget 1,5 millió forinttal, míg a munkadíjat 1,1 millióval támogatja a program. A két összegnek ugyanannyinak kell lenni, maximum egyesével 1,5 millió forint lehet a támogatás összege.

A kérdés azonban mindenképpen felmerül: mit tegyenek azok, akik nem rendelkeznek önerővel ahhoz, hogy a felújítási munkálatokat finanszírozzák? Mivel a támogatás utólagos finanszírozású, ezért ez különösen fontos kérdés lehet, nem is kevés családnak.

Itt lépnek be a folyamatba a bankok.

A megoldást ugyanis ebben az esetben a banki hitel jelentheti a folyamatban, legyen az lakásfelújítási hitel vagy akár személyi kölcsön.

Forrás: Pixabay

A lakásfelújítási hitelek esetén az elvégzendő munkálatokról szükséges költségvetési kalkulációt benyújtani, de ez a hitel előfinanszírozású – a legtöbb konstrukció esetében. Ez azt jelenti, hogy a bank a munkálatok megkezdése előtt folyósíthatja a hitel egy részét, de akár egészét is. Arról, hogy a munkálatok megtörténtek a bank felé a legtöbb esetben elég egy nyilatkozat, számlákkal igazolni itt nem kell az elvégzett munkát.

Persze ott a kamat kérdése, mint általában a hiteleknél. A jó hír az, hogy ezek a lakáscélú hitelek kedvező kamatozásúak.

Ennél a hitelnél rákerül az ingatlanra a bank jelzálogjoga, mivel ez ingatlanfedezettel biztosított kölcsön. Nagyjából 4-6 hét alatt lezajlik a teljes folyamat, az igényléstől egészen a folyósításig, és a közben felmerülő költségek – például az értékbecslés díja, a közjegyző, vagy a térképmásolat ára – várhatóan vagy el lesznek engedve, vagy visszaigényelhetők lesznek.

A másik megoldás lehet a személyi kölcsön, amely ingatlanfedezet nélkül is felvehető. Ahhoz, hogy ilyen kölcsönhöz jussunk elegendő pár nap is, de fontos különbség, hogy magasabb a kamat itt, mint a lakásfelújítási hitelnél. Kérhető rövidebb futamidőre is, mint az előbbi – a törlesztőrészlet várhatóan jóval magasabb lesz, de fixálható. Személyi kölcsön felvételénél nincs költségvetés benyújtási kötelezettség, mivel a személyi kölcsön szabadon felhasználható.

Fontos, és mindkét kölcsönlehetőségre igaz, hogy van lehetőség előtörlesztésre, de ez a mindenkori hatályos díjhirdetmény figyelembevételével történhet.

Mi izgatottan várjuk a 2021-es évet. Megígérjük, hogy a lakásfelújítási támogatás gyakorlatáról is írni fogunk.

Úgy tűnik tehát, hogy a bankok is készülnek a lakásfelújítási támogatásra, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tudjanak segíteni a hozzájuk fordulókon. Természetesen a folyamatban várható, hogy ingyenes tanácsadással és ügyintézéssel fogják segíteni a családokat.

Lippai Zsolt
Lippai Zsolt
Az ingatlanszakmában dolgozom 1998-óta. Vállalkozásom fő tevékenysége az ingatlan értékbecslés. Mellette épületfelméréssel és energetikai tanúsítással is foglalkozom. Szlogenem: "Ingatlanos szolgáltatások más megközelítésben"
https://grandeingatlan.hu

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Top