Ön itt van
Kezdőlap > Ingatlanjog > Albérlet > MINDEN, AMIT TUDNOD KELL AZ ALBÉRLETI SZERZŐDÉSRŐL

MINDEN, AMIT TUDNOD KELL AZ ALBÉRLETI SZERZŐDÉSRŐL

Reményeink szerint mindenki egyetért velünk abban, hogy az a legmegnyugtatóbb helyzet, ha egy bérleti viszonyra érvényes szabályokat – mint általában minden, két fél között létrejött megállapodást – írásban rögzítünk. Ez alapvető érdeke a bérlőnek, és ugyanígy fontos a tulajdonos számára. Ha vita vagy nézeteltérés van a két fél között, sokkal egyszerűbb egy már leírt, mindkét alany által aláírással elfogadott szerződés pontjait elővenni, mint – nem egy esetben – kétséges emlékekre, megbeszélésekre hagyatkozva megoldani ezeket a konfliktusokat.

Egy albérleti szerződésben mindkét félnek vannak jogai és kötelezettségei, korántsem az a helyzet, hogy a tulajdonos mindenben diktál, a bérlő pedig elfogadja azt. Ezért is érdemes előzetesen megegyezni a fontos részletekben, majd a megegyezés után írásba foglalni azokat.

Mi legyen az, ami semmiképpen se maradjon ki a szerződésből?

  1. A szerződő felek pontos adatai: egyértelműnek tűnhet, de mégis fontos erre felhívni a figyelmet.
  2. A bérlemény állapotának rögzítése: ez az a pont, amit, ha betartunk, a későbbiekben elkerülhetjük a felesleges vitákat, és azt a kellemetlen vádaskodást, hogy a bérlő mit és miért fizessen még az ingatlan elhagyásakor. Célszerű például fotókat mellékelni a lakásról mondjuk, amit a szerződés mellékleteként is kezelhetünk.
  3. A bérleti díj és a kaució: nyilván a pénz az egyik legfontosabb tartalmi eleme egy bérleti szerződésnek. Fontos, hogy ne csak a pontos összeg szerepeljen benne, de célszerű a fizetés módjáról, rendszerességéről, határidejéről is megállapodni, és ezt írásban rögzíteni. A kaució esetében pedig annak összege és a visszafizetés módja és határideje is jó, ha bekerül a megállapodásba. (A kaució megállapításakor egyébként akár kikérhetjük egy értékbecslő véleményét is.)
  4. A felmondás módja, határideje, és a kiköltözés módja, valamint ennek az utóbbinak a végső határideje a felmondáshoz képest. Ez sem mellékes körülmény, hiszen a bérlő távozása után a tulajdonos nyilván minél hamarabb akarja majd kiadni az ingatlant – és kevéssé szeretné, ha a volt bérlő dolgait kellene kerülgetnie az új lakónak.
  5. Rezsi: hogy mi tartozik bele, hogyan fizeti a bérlő ezt is érdemes a szerződésbe beleírni. Az is lehetséges, hogy a bérlő másik szolgáltatót szeretne, vagy mondjuk olyan szolgáltatást, ami addig nem volt az ingatlanban. Ezt mindenképpen le kell papírozni, hiszen ő nem kötheti meg a szerződést, csak a tulajdonos. Itt is a win-win sziutációt javasoljuk. Nyilván egy tulajdonos el fog azon gondolkozni, hogy például bevállaljon-e egy hűségidős szerződést egy bérlő miatt – de az is lehet, hogy ez megnöveli majd az ingatlan értékét.
  6. A kis apróságok – amik egyáltalán nem elhanyagolhatók. Hogy mik tartoznak ide? Például az, hogy tarthat-e a bérlő állatot a bérleményben, hogy dohányozhat-e ott. Ezek a kérdések azok, amiken aztán vérre menő viták és konfliktusok szoktak kialakulni – ha nem lett leírva. Ez utóbbi esetben ugyanis nincs miről vitatkozni.
Forrás: Pixabay.com

Látható tehát, hogy bár van néhány fontos pont, egy bérleti szerződés koránt sem bonyolult jogi dekrétum. Ha jól meghatározott tartalommal készül el, akkor mindkét felet védi, és elkerülhetővé válnak azok a konfliktusok, amik egy ilyen helyzetben bizony sokszor megkeserítik bérlő és tulajdonos életét egyaránt.

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Top