Lakásunk személyre szabása egyszerű lépésekkel

Senki sem vágyik másra, amikor beköltözik az új lakásába, minthogy az ingatlan a saját stílusát és személyiségét hangsúlyozza. A bútorok önmagukban még nem lehelnek életet egy újonnan vásárolt lakásba, házba, viszont sok olyan dekorációs trükk létezik, amelyek szinte azonnal más megvilágításba helyeznek mindent és nem csak mi, mások is észreveszik ezt a változást, ahogy belépnek az otthonunkba. Mutatjuk is, hogy mivel is tehetjük stílusosabbá és személyesebbé az otthonunkat!
Lakásunk személyre szabása egyszerű lépésekkel

Először is ki kell választanunk a lakásunk alapstílusát, hiszen ez lehetővé teszi, hogy egy egységes megjelenése legyen a lakásunknak. Többféle stílusban is berendezhetjük a helyiséget, de természetesen keverhetjük is ezeket a stílusokat. A hagyományos stílusban berendezett lakásban megtalálhatók a klasszikus bútorok, illetve az olyan textíliák, mint a selyem vagy a bársony. A modern terek nagymértékben támaszkodnak az egyesen vonalakra, az éles és tiszta élekre. A színpaletták általában semlegesek, mondhatjuk úgy is, hogy minimalisták, de azért a kiegészítő színek is helyet kaphatnak. A dekoráció vagy természetes, vagy fémes anyagokat tartalmaz. Az eklektikus stílus nagyon kifinomult, a dekorációk stílusosak, míg a lakásban használt színpaletta szintén a semleges, az egyszerű színeket képviseli.

Egy kis szín a lakásban sokat segíthet a lakás személyre szabásában. Ennek egyik leggyakoribb és legjobb módja, a falak átszínezése, átfestése. Azonban, ha nem szeretnénk a falakhoz nyúlni, még mindig rengeteg lehetőségünk van színfoltot teremteni a lakásunkban. Ezt megtehetjük párnákkal, takarókkal, lámpaernyőkkel, fali képekkel, szőnyegekkel, vázákkal és egyéb dekorációkkal.

A színek mellett a textúrák is jelentős hatással vannak a lakás megjelenésére és hangulatára. A textilek súlya és színe is meghatározza, hogy milyen lesz az adott helyiségben a fény visszaverődése. A vastag és durva textúrák kevesebb fényt vernek vissza, azonban meleggé, hangulatossá és rusztikussá varázsolják a teret. A sima, fényes textilek több fényt vernek vissza.

A tükrök stratégiai elhelyezése lehetővé teszi, hogy a kisebb helyiségek nagyobbnak fognak tűnni. A fényt is könnyen visszaverik, ami plusz hangulatot kölcsönöz a lakásnak. Ez a trükk még egy nagyobb, nyitott térben is remekül működik. Válasszunk olyan tükröket, amelyek illeszkednek a lakás stílusához.

Az élő növények nagyszerűen mutatnak a lakásban. Egyrészt színt visznek a lakásba, másrészt a levegőt is nagyszerűen tisztítják. A beltéri növények kiválasztásakor sokféle tényt kell figyelembe venni, például ilyen az adott növény fényigénye.

Kapcsolódó cikkek

A kémények és az építészet: hogyan illeszkednek a kémények a modern építészeti trendekhez?

A kémények és az építészet - Hogyan illeszkednek a kémények a modern építészeti trendekhez?

Az építészet és a kémények kapcsolata egyre érdekesebb és dinamikusabb a modern építészeti trendek hatására.

Lakásunk személyre szabása egyszerű lépésekkel

Lakásunk személyre szabása egyszerű lépésekkel

Lakásunkat könnyedén stílusossá varázsolhatjuk.